Reggel arra ébredtem, hogy tiszta vér minden körülöttem. A lepedő, a paplan, én. Nem tudtam mi van, nővé váltam az éjszaka, vérzek és nem halok meg. Dupla csapás ez nekem, egyetlen nyomorult részeg éjszaka alatt lettem nő és egyből buzi is, át kell értékelnem az életem. Felkelés meg az után, hogy valamelyest kitisztítottam az éjszaka ködös körülmények között szerzett comb- és tenyérsérüléseket (pont a jobb tenyerem bazmeg, arra szükségem van), elmentem vásárolni, mint egy igazi nő.

Azt nem tudom, jobb volt-e ez a borkóstolás, mint az előző de kétségtelen, hogy a szervezésre nem lehetett panasz. Én szokás szerint éhesen, vacsora előtt érkeztem bár legalább időben, így nem maradtam le a piramisba rakott csillogó poharak látványáról és a karpaccsós szendvicsről sem. A szakember, aki ugyanabban az emberfejmintás ingben jelent meg amiben a legutóbb, ezúttal kilenc körrel készült. A tapasztalatokból tanulva, amikor legutóbb ketten is leestek a meredek lépcsőn, a szervezők most konkrétan a vécé melletti termet bérelték ki, a könnyebb szocializáció és a kisebb kockázat érdekében pedig állópultokkal dolgoztak, az előző alkalommal ugyanis többen már nem tudták a vége felé visszatenni a poharukat az asztalra. Már az elején feltűnt a mellettem álló amerikai IT szakember szakértelme, a vörösborok idejére már jórészt tőle hallgattam meg a lényeges információkat, miközben a melleire meredtem. Az esemény végén három kör desszert bor érkezett, a buli végeztével az elszédült társaságnak jót tett a friss levegő. Én a szakemberrel tartottam, pont egyfelé mentünk haza, kedvenc báromban egy üveg kiváló, jéghideg proszekkóval öblítettük le a nehéz borokat, távozáskor már taxit hívtunk. Miközben megmaradt erőmmel a combját fogdostam a kocsiban kiderült, hogy rendelkezik egy üveg negyven éves portóival amit szívesen megkóstoltatna velem, ha lenne kedvem. Sajnos most a jacuzzi nem üzemel, hideg van hozzá a teraszon de talán találunk más elfoglaltságot is, végtére is ezt az estét az ínyenc élvezeteknek szenteltük.

Épp a másik oldalamra fordultam volna reggel, amikor megszólalt a nő telefonja, meglepően kellemes volt, mint kiderült ez az ébresztő zenéje, én tizenöt éve a gyári Nokia sípolásra ébredek, fogalmam sem volt, hogy lehet úgy is ébredni mintha egy friss csobogó forrás mellett ért volna az éjszaka ahelyett, hogy egy Gestapo tiszt üvölt a fülembe. Felnyitották a szemem, ezentúl semmi sem lesz olyan, mint volt. Kakálás közben szépen keresek magamnak valami kellemes zenét, gondoltam, közvetlenül azelőtt, hogy beledobtam volna a telefont a vécébe. Ez nem történt volna meg, ha csak azután vettem volna elő a zsebemből miután helyet foglaltam, látják, a férfiak türelmetlen gyerekek maradnak örökké, legalábbis én. A készülék az újdonság megtapasztalásának izgalmával fogadta az eseményeket, húsz centi mélyről, akár egy tengeralattjáró, vidáman világított. Elképesztő volt, mint aki nyaral, utasított, hogy távolítsam el a memóriakártyát, ehhez azonban bele kellett nyúlnom a vécébe. Eddig még sosem kellett csuklóig vécécsészében turkálnom, ha tudják, kerüljék el, még mindig kicsit hezitálok, amikor a fülemhez emelem, ki tudja, mikor mászik elő belőle egy patkány, vagy valami más toxikus. Mert persze azért jó vége lett a balesetnek, hiszen jó célról volt szó, néhány óra fűtőtest után már szárazon világított a kijelző és új volt az ébresztő zene is. Csak ébredjek fel rá.

A borkóstolás igazi ínyenc tevékenység, az „igazi” kóstolás nem a berúgásról szól, szokták mondani. Sokáig nem ittam bort egyáltalán, szimplán nem ízlett, különbségeket sem tudtam felfedezni közöttük, kivéve persze amelyik szénsavas volt. Az alkohol berúgásra való, minél olcsóbban jövök ki, annál jobb. Azóta sokat változott a helyzet, ma már itt, külföldön is gyakori vendég vagyok borkóstolásokon, klubtagságim is van, illusztris internacionális társaságban. Ma este is megyek egyre, a téma ezúttal a minőségi és a kommersz borok közötti különbség. Legutóbb egy hónapja voltam, akkor a kényeztetés és élvezet volt a téma, emlékszem annyira berúgtam, hogy hazafelé a buszon kis híján felszedett egy dán marketinges klubtag, hát nem volt jó csaj. Persze nem csoda, hogy így jártam. A szervezők nem bízták a véletlenre, a bő két óra alatt tizennégy kör bort hoztak ki, a hatékonyság kedvéért az elején rögtön kettesével (mert „össze kell őket hasonlítani”, azért), az öltönyös latin-amerikai üzletemberek és a kosztümös új zélandi vállalkozónők szomját fokhagymás garnéla, érlelt sajtok és karikára vágott chorizo kolbász tartotta ébren. A borokból utántölteni is lehetett, ahogy az idő haladt előre, egyre kevesebb igényes ínyenc öblítgette a talpas poharat a körök között, ellenben egyre több fáradt a vécére, megszabadulni a liter mennyiségű folyadéktól, vagy pihentette a végtagjait az ellenkező nemű klubtagokon. A beszélgetés oldottá vált a teljesen idegen de láthatóan értelmiségi társaságban, kiderült, sokan vagyunk amatőrök, kevés az igazi szakértő. Viszont mindannyian örömmel tanulunk új dolgokat hisz ez talán az élet sava-borsa. Az új megtapasztalása és a kulturált élvezet. Sajnos a borkóstolás, mint minden hasonlóan igényes művészet, drága is egyben. Talán, ha az ínyenc élvezetek többek számára válnak elérhetővé, jobban el is terjednek majd. Ez segíthet az alsóbb néprétegek körében tapasztalható alkoholizmus problémáján is, sokan még ma is koszos lebujokban isszák magukat rosszullétig olcsó, tablettás borokkal ahelyett, hogy - mint az a portugál pénzügyi szakember akivel annyit nevettünk a brazil belpolitikán - kulturáltan, nyakkendőjüket hátrahajtva, az első osztályú étterem előtt hánynák a csatornába azt a negyven garnélát és két liter bort amit bent elfogyasztottak. Remélem ez a mai is jó lesz, megyek is készülődni.