Épp a másik oldalamra fordultam volna reggel, amikor megszólalt a nő telefonja, meglepően kellemes volt, mint kiderült ez az ébresztő zenéje, én tizenöt éve a gyári Nokia sípolásra ébredek, fogalmam sem volt, hogy lehet úgy is ébredni mintha egy friss csobogó forrás mellett ért volna az éjszaka ahelyett, hogy egy Gestapo tiszt üvölt a fülembe. Felnyitották a szemem, ezentúl semmi sem lesz olyan, mint volt. Kakálás közben szépen keresek magamnak valami kellemes zenét, gondoltam, közvetlenül azelőtt, hogy beledobtam volna a telefont a vécébe. Ez nem történt volna meg, ha csak azután vettem volna elő a zsebemből miután helyet foglaltam, látják, a férfiak türelmetlen gyerekek maradnak örökké, legalábbis én. A készülék az újdonság megtapasztalásának izgalmával fogadta az eseményeket, húsz centi mélyről, akár egy tengeralattjáró, vidáman világított. Elképesztő volt, mint aki nyaral, utasított, hogy távolítsam el a memóriakártyát, ehhez azonban bele kellett nyúlnom a vécébe. Eddig még sosem kellett csuklóig vécécsészében turkálnom, ha tudják, kerüljék el, még mindig kicsit hezitálok, amikor a fülemhez emelem, ki tudja, mikor mászik elő belőle egy patkány, vagy valami más toxikus. Mert persze azért jó vége lett a balesetnek, hiszen jó célról volt szó, néhány óra fűtőtest után már szárazon világított a kijelző és új volt az ébresztő zene is. Csak ébredjek fel rá.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.